Ha a klimatizálás mellett döntött, és felveszi velünk a kapcsolatot, első körben részletesen kikérdezzük a felmerülő igényekről, hogy pontosan fel tudjuk vázolni a szóba jöhető lehetőségeket. Ezt követően mind szerkezetileg, mind pedig funkcióját tekintve alaposan felmérjük a klimatizálandó épületet – pontosan megállapítva, hogy a készülék hol helyezhető el úgy, hogy feladatát a legnagyobb hatékonysággal lássa el, mégse zavarjon semmiféle munkafolyamatot.
Gépésztervezőink az összes, tervezéshez szükséges jogosultsággal rendelkeznek, így igény esetén komplett tervdokumentációt tudunk biztosítani. Az elképzelések egyeztetése után részletes árajánlatot készítünk – amennyiben lehetséges, többféle variáció feltüntetésével, hogy a megrendelő saját maga tudja kiválasztani, melyik változat a leginkább optimális számára. Ha az árajánlat elfogadásra került, időpontot egyeztetünk, és igyekszünk minél gyorsabban, minél profibban, minél zavartalanabbul elvégezni munkánkat.
Nagyon fontos számunkra az ügyfelek maximális elégedettsége, ezért a technológiai hűtők vagy klímák beszerelését követően minden helyiséget pontosan olyan fizikai és higiéniai állapotban adunk át, amilyen az a munkavégzést megelőzően volt.
Természetesen a beszerelést követően is folyamatosan számíthat ránk: a felmerülő kérdésekre haladéktalan, közérthető, mégis szakszerű választ adunk, a problémákat soron kívül elhárítjuk, illetve emlékeztetjük a karbantartási időpontokra, hogy a cégvezetés mellett Önnek ezzel már ne kelljen foglalkoznia.
Felkeltettük érdeklődését? Szeretne árajánlatot kérni? Töltse ki az adott menüpont alatt található kapcsolatfelvételi űrlapot!
Minden mező kitöltése kötelező!