Ön megmondja, mit tehetünk otthona kényelméért- mi pedig megtesszük

Szolgáltatások

Lakossági szolgáltatások Céges szolgáltatások

A klímákról általában

Szolgáltatások    \    Lakossági szolgáltatások    \    Klímatechnika    \    A klímákról általában

A klímaberendezés „az a légtechnikai rendszer, amelyben a levegő összetételét, állapotát - hőmérsékletét, nedvességét és nyomását - állandó értéken kell tartani.” (Menyhárt József)

Nagyon hosszú idő telt el azóta, hogy az ősember a barlangba húzódott a tűző Nap elől, vagy, hogy az ókori népek legyezővel igyekeztek elviselhetővé tenni a hőséget, de már annak is több száz éve, hogy az első ventilátorok megjelentek. Azóta sokat fejlődött a világ, de az emberi szervezet alapvető igényei nem változtak: a túlzott meleget továbbra sem viseljük jól, és igyekszünk védekezni ellene.

A mai modern klímakészülékek előfutára a XX. század elején jelent meg New Yorkban. Ekkor a berendezések még csupán különböző vállalatok, üzemek, filmszínházak légkondicionálását szolgálták, és több évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy lakossági célra is elkezdjék használni őket. A növekvő igények azonban egyre inkább megkívánták a klímakészülékek folyamatos fejlesztését és tömeggyártását, ami a második világháború után kezdett növekvő tendenciát mutatni.

Hazánkban a 70-es években kezdtek elterjedni a légkondicionálók, főleg irodaházakban, szállodákban és számítógépközpontokban, a 90-es években pedig már a lakóterek klimatizálására is egyre nagyobb igény mutatkozott. Természetesen az akkori klímaberendezések és a ma kapható modellek között óriási különbség van.

Ma már természetes, hogy készülékünk hűt és fűt is, de hosszú időnek kellett eltelnie, hogy a tervezők képesek legyenek megvalósítani a hűtési körfolyamat automatikus megfordítását, amellyel ez kivitelezhető. Nem elhanyagolható szempont a dizájnfejlődés sem, amelynek köszönhetően manapság a klíma nem csupán funkcióját tekintve, hanem esztétikailag is tökéletesen illeszkedik otthonunkba.

Felkeltettük érdeklődését? Szeretne árajánlatot kérni? Töltse ki az adott menüpont alatt található kapcsolatfelvételi űrlapot!

Kapcsolatfelvétel

Minden mező kitöltése kötelező!