Nagy mennyiségű, speciális hűtést igénylő termékek tárolására a hagyományos hűtőberendezések nem felelnek meg. A nem elég alacsony és a túl magas hőmérsékleten történő hűtés egyaránt kárt tehet az élelmiszerekben, ezen felül a nem megfelelő mértékű páratartalom is károsíthatja a tárolt árut.
A hűtőkamrák egyedi igények alapján, a tárolandó termékek hűtési igényének megfelelően kerülnek legyártásra, szigorúan ügyelve arra, hogy a helykihasználás maximális, az energiafogyasztás pedig optimális legyen. A hűtőkamrák teljes mértékben megfelelnek a biztonsági előírásoknak, mindemellett kiváló hőszigetelésűek, és bármikor szétszedhetőek, áttelepíthetőek és újra összerakhatóak.
Fontos, hogy a kivitelezést szakember végezze, ugyanis rengeteg szempont van, ami alapján a megfelelő hűtőkamra összerakható. Az igényelt hőmérséklet esetében nem csupán az a lényeges, hány fokon szeretnénk raktározni az árut, hanem az is, hogy csak tárolásra van szükségünk, vagy továbbhűtésre is. Nem kevésbé fontos a külső környezeti hőmérséklet, mert ennek hatására is módosulhat a tárolási hőfok.
A tárolandó áru típusa, szerkezeti felépítése mellett az sem elhanyagolható szempont, hogyan rendezhetőek el a termékek: csak állítva, esetleg csak fektetve, illetve hogy pakolhatóak-e egymásra. Szintén vizsgálandó a tárolás időtartama, illetve az, hogy milyen gyakorisággal átlagosan mennyi áru érkezik. A kibocsátott zaj, a szellőzés, a hozzáférhetőség, a telepítési távolságok miatt a hűtőaggregát telepítési helye is lényeges.
A hűtőkamrák igény szerint épületfelügyeleti rendszerre köthetőek, így azonnali értesítést kapunk, ha a tárolási hőmérséklet nem megfelelő értékre változik. A tárolt árut tehát mindig a legnagyobb biztonságban tudhatjuk, a szakszerűtlen tárolásból adódó veszteségnek pedig végleg búcsút mondhatunk.
Felkeltettük érdeklődését? Szeretne árajánlatot kérni? Töltse ki az adott menüpont alatt található kapcsolatfelvételi űrlapot!
Minden mező kitöltése kötelező!